Majk-Boja fotói

A kamalduli remeteség némasági fogadalmat tett szerzeteseinek 250 évvel ezelőtti életének békéjét találhatja meg a látogató Majkon. Ám nemcsak hangulatában egyedülálló az erdők ölelte, tavak szomszédságában fekvő remeteség, hanem Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttes is egyben, amely tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból áll.

A kamalduliak az 1730-as évek közepén érkeztek Majkpusztára. A cellaházakban egy-egy szerzetes élt, aki a naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a beszédtől. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük - az elöljárójuk engedélyével - évente két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, még azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez.

1806-ban gróf Esterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Majkon ebben az időben a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be. 1860-ban az Esterházy-család a konventépületet vadász- és lakókastéllyá alakíttatta át. Egyes barokk részleteket meghagytak (pl. a refektórium eredeti freskóit). Ekkor készült a refektórium és a vadászteremmé alakított helység faburkolata, az utóbbi falképei és a délkeleti homlokzat kecses öntöttvas erkélye is.

Az udvar eredeti barokk, vörös márványkútjának medencéjét 1946-ban még virágtartóként ugyan, de használták, azonban mára nyoma veszett.

Talapzatára helyezték el az udvaron ma is álló velencei fehér márványkutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés, és két címert tartó alak látható. (A kutat az Esterházyak hozatták ide Nagykárolyból a huszadik század elején.)