Az oldalon látható képek a szerzők kizárólagos tulajdonát képezik, bármilyen felhasználásuk, módosításuk csak írásbeli hozzájárulásuk után engedélyezett.

2012. április 11., szerda

Lébényi templom, lébényi hóvirág

Lébény a Hanság és a Mosoni-síkság területén fekvő község, az őskortól kezdve lakott terület.


Lébény ma két dolog miatt különösen érdekes számomra. Egyik az Árpád-korban alapított különlegesen szép temploma, a másik pedig az a területén létező erdő, amelynek alját a kora tavaszi időben valóságos hóvirág-szőnyeg fedi.

Lébény Árpád-kori temploma
A templom 1206-1208 között épült fel az akkori formájában, alapítása erre az időszakra esik. Érthető módon nem abban az állapotában látjuk ma is, hisz több háborút, tűzvészt élt át, ennek okán többször át kellett építeni. Az interneten nagyon sok információ olvasható erről ("a Google a barátom") azok számára, akiket bővebben érdekel a templom, és ezzel együtt a falu története.
Lébény Árpád-kori temploma
Mivel közel van Győrhöz, több alkalmam van megcsodálni ezt a különleges építményt. Éppen ezért azt is tudom, hogy jelenleg renoválás alatt áll, tavaly nyár óta. Új híreket a felújítás állásáról nem hallottam, ezért érdekelt, mikor lesz újra látogatható a templom.
Főbejárat
Főbejárat feletti freskó
Mivel március első felében amúgy is "indíttatásom van" Lébénybe látogatni a másik helyi különlegesség, a hóvirágos erdő megtekintése kapcsán, új információkat szerezhettem - és nem mellékesen új képeket készíthettem - a templomról is. Az épület külső felújítása befejeződött, tanúsíthatom, hogy nagyon szép lett. Különösképpen megcsodáltam a főbejárat fölötti, korábban nagyon hiányos freskó helyreállítását.
A belső munkálatok még tartanak. A templom körül "hivatalos" embert nem láttam, ezért egy helyi lakostól érdeklődtem, mit tud a felújítás várható befejezéséről. Ő azt mondta, hogy egészen pontos határidő nincs, a jelenlegi állás szerint májusban tervezik a templom átadását. Érdemes lesz figyelni, és átadás után újra egy látogatást tenni e gyönyörű műemléknél. Remélem, akkor már nemcsak kívülről, hanem belülről is megtekinthető lesz.

Jellemző - lehet, hogy csak rám nézve? - ha kifejezett céllal keresek fel egy helyet, akkor a tágabb környezet kiesik a látókörömből. Mivel a mostani lébényi kirándulásom során különösen szép idő volt, csodálatos tavaszi napsütéssel, egy nem túl széles körben bejártam a templom környékét is. A műemlék templommal szemben, tőle talán mindössze 100 méter távolságra van egy másik templom is. Ez sokkal szerényebb kialakítású, de nagyon szépen gondozott templom, a tornya tetején pedig kereszt látható. Természetesen az épületet nem most láttam először, de nem értettem, miért van ennyire közel, egymással szemben két katolikus templom. Most megkíséreltem bemenni ebbe a templomba is, de - már meg se lepődtem - be volt zárva. Végigsétáltam mellette a járdán, és az alacsonyan elhelyezkedő ablakain betekintve láttam, hogy nem csak a külső kialakítása egyszerű, hanem a belső berendezése is. Egyáltalán nem láttam benne a katolikus templomokra jellemző díszítéseket. Itthon, az interneten kutakodva tudtam meg, hogy ez nem katolikus, hanem evangélikus templom. Ez már megmagyarázza, miért a szerényebb kialakítás, de a torony tetején lévő keresztet még mindig nem magyarázza meg.

A templom hátoldalánál egy szép kis emlékhely van kialakítva. Egyszerű, hármas tagolású, enyhén csúcsosodó oszlop. Az emlékmű hatása azonban annál felemelőbb! A szégyenletes trianoni békeszerződésre, hazánk feldarabolására emlékeztet igen szívbe markoló módon. Figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki bármi oknál fogva Lébényben jár, keresse fel ezt a helyet!

Néhány szó a hóvirágokról is!
Azt hiszem, kicsit korán érkeztem. Sejtettem egyébként, hiszen ez a kirándulás március 6.-án, kedden zajlott. Azt tapasztaltam korábban, hogy a virágnyílást nem lehet minden évben pontosan egy meghatározott naphoz kötni, hisz arra az időjárásnak nagy befolyása van. Ez a kiruccanás tehát elsősorban csak biztonsági célokat szolgált, mintegy a helyzet előzetes felderítését. Azt tapasztaltam, hogy nagyon sok virág van már, de még közel sem abban a tömegben fordul elő, mint amit a korábbi években láttam. Azt gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom: az erdő a hétvégén - jövő hét közepén lesz a legszebb!
A korai idő ellenére is találkoztam fotósokkal az erdőben. Előbb egy négytagú társaság jött szembe velem a tanösvényen (hivatalos neve hóvirág-tanösvény), később pedig egy fiatal hölgyet láttam az erdőben, amint hason fekve igen nagy átéléssel makrózta a kis fehér virágokat.
Én is készítettem néhány felvételt, de csak azért, hogy ne jöjjek haza hóvirágos kép nélkül. Az a tervem, hogy néhány nap múlva visszamegyek, és akkor talán a mostaniaknál is szebb virágokat láthatok.
Végül mutatok egy képet, amit két évvel ezelőtt készítettem. Akkor kissé csepergős időben, egy fotós társasággal jártam ott. Ez a jelenet győzött meg arról, hogy egy szenvedélyes fotós előtt nem akadály a sár, nem akadály az eső - téma van, fotózni kell!

Legyen szép napotok - szebb, mint ez a mai felhős, borús :-)

1 megjegyzés:

  1. Kedves Zoli! A saját blogodban is néztem, olvastam bejegyzésedet, ennek ellenére itt is leírom, hogy nem jártam még itt, de szép fotóid és leírásod arra késztetnek, hogy uticéljaim közé felvegyem e települést.

    VálaszTörlés